fogszabályzó

A fogszabályozás története

Már az ókorban is felmerült az igény az egyenes fogsorra. Természetesen, az ókori görögök feltárt sírjaiban találhatók az első ilyen leletek. Mint oly köztudott, az ókori görögöknek nagyon fontos volt minden, ami a szépséggel, a tökéletességgel kapcsolatos, így nem is meglepő, hogy az első fogszabályozásra utaló leleteket az ókori görög sírokban találták meg. A feltárt, mumifikálódott sírokban olyan állkapcsokra bukkantak, ahol a fogak köré tekert növényi és állati eredetű fonalakkal fém lapokat rögzítenek a fogívhez. Ez lehetett a mai brekett és ív részeinek ókori megfelelője.

 

A fogszabályozás nagymértékű fejlődése, viszonylag későn (a többi fogászati ághoz képest) csak a XVIII. században indult el. A francia Pierre Fauchard volt, aki behatóbban foglalkozott a témával és kutatási eredményeit a „Szájsebész” című kiadványában ismertette, melyben már leírást is adott a fémből készült patkó alakú eszközről, melyet szalagokkal a fogak mögé helyezett és sikeresen a fogív tágítására használt. A készüléket a szalagokról Bandeau-nak nevezte el.

 

Egy másik francia orvos, Ettienne Bourdeta, aki a királyi udvar szolgálatában állt, a bölcsességfogak eltávolítását használta helyfelszabadítására a fogíveken, és az ezzel nyert helyeket tudta használni fogszabályozásra.
A fogszabályozás igazi tudománnyá válása csak a XIX. század közepén indult el világhódító útjára. Első tudományos alkalmazása, megközelítése a témának az amerikai Frank Delabarre nevéhez fűződik. Elsőként ő alkalmazta a rácsszerkezetes, fogakra rögzített és gumihúzásokkal működő fogszabályozó technikát.
A XX. század elején Edwar H. Angle megalkotja, a máig használatos könyvét, melyben osztályozza a fogazati rendellenességeket. Ez idő tájt jött létre az első fogszabályozást oktató főiskola és alakult meg az első amerikai fogszabályozó társaság. A kezdeti időkben nagyon sokféle anyagot használtak a fogszabályozó készülékekhez. Gyakori volt az arany, az acél, az elefántcsont és meglepő módon a fa használata. Abban az időben a leggyakoribb, az arany felhasználása volt, mert nagyon könnyen megmunkálható, de puhasága miatt gyakrabban vált szükségessé a készülék állítása. A szerkezetek robosztusabbak voltak, mint a maiak. A fogakat egyenként fémgyűrűkkel vették körbe és azokat rögzítették fémdróttal.

 

A mai használatban lévő breketteket csak a ’70-es években kezdték alkalmazni, mivel előtte nem volt olyan ragasztó anyag, amely megfelelt volna erre a célra. A rögzítés technikájának fejlődése nagyban elősegítette a brekettek fejlesztését. Már nem „csak” a fogszabályozás technikájával foglalkoztak, hanem a berkettek fejlesztésével is. Az esztétikára való törekvés is fontos szemponttá vált.

 

A hagyományos, gumival rögzített brekett mellett teret kapnak az önzáró tappancsok is, melyhez már nem szükséges a feltűnően látható gumigyűrűk alkalmazása. A fejlesztés további szempontjai az esztétikát is fontosnak tartották, így a következő generációk – a kerámia és zafír brekettek – a fogak színével is sokkal jobban harmonizáltak, mint az eddig használt fémrögzítések.
Az esztétikai kihívásoknak megfelelve egy újabb technikai fejlődésen esett át a fogszabályozás, mégpedig a belső fogíven rögzített készülékek új generációinak kialakulásával.

 

A legújabb eljárások már a 3D modellezést hívják segítségül. A levett minta alapján, számítógép scanneli be a modellt és a fogszabályozó szakorvos meghatározása alapján, legyártja a fogíveket szabályozó műanyag síneket. Melyeket általában 2 hetente újabb sínekre cserélnek, a fogak elmozdulása szerint. Nagy előnye, hogy szinte teljesen láthatatlan, nem állandó rögzítésű, és a páciens bármikor leveheti.

Call Now Button
A weboldalon található árak nem minősülnek ajánlattételnek. Személyre szabott ajánlatot konzultációt követően tudunk adni.